Skip to content

Utazás Webring

Hurrá, utazunk!

Menu
  • Kapcsolat
Menu

A wellness fürdők ravasz húzásai

Posted on 2019-04-10
wellness fürdők
Wellness fürdők

A belföldi turizmus Magyarországon virágkorát éli, és a fejlődés folyamatos. Egyre csak épülnek az új turisztikai komplexumok, hiszen a szakértők is látják, hogy a magyar turisták évről évre szívesebben fedezik fel a hazai tájakat, amely részben köszönhető a szállások és attrakciók magas színvonalának is. Rengeteg olyan szálláshely van ma az országban, amelyek rendelkeznek termál és úszómedencékkel, masszázsszalonokkal, edzőtermekkel, sportpályákkal, és ezeken kívül is számos más szolgáltatással kecsegtetnek a látogatóknak. Ezek gyűjtőnéven a wellness fürdők, legalábbis a köznyelvben így is hallani ezekről a szállodákról. Szinte már nincs is olyan pontja Magyarországnak, ahonnan 50-100 kilométeren belül ne volna legalább egy ilyen idegenforgalmi központ.

A wellness fürdők nagy előnye, hogy szezonon kívül is vonzzák a látogatókat, emiatt a téli hónapokban is igen jó arányban el tudják adni a férőhelyeiket. Nyáron a teltházas szállások sem ritkák, különösképpen a kiemelt, főszezoni időszakokban. A wellness fürdők nagy része ugyancsak teljesen megtelik a hosszú hétvégék alkalmával és a különböző ünnepek vagy munkaszüneti napokon. Amennyiben Ön is ezen periódusok egyikében szeretne foglalni a wellness fürdők valamelyikében, akkor azt már ejtse meg több héttel a dátum előtt! Sokszor, a felkapottabb helyeken, még az is túl késő, ezért mindenféleképpen legyen előrelátó!

Az, hogy ilyen gyorsan elkapkodják a helyeket, részben annak tudható be, hogy a szállodák már hónapokkal a kiemelt események előtt elkezdik hirdetni magukat. Általában csomagajánlatok formájában lehet ezeket megtalálni a világhálón. Sok olyan weblap létezik, amely összegyűjti és rendszerezi az akciós ajánlatokat, ezeket nevezzük kuponoldalaknak, amelyeknek az utóbbi évtizedben jelentősen megnőtt a piacuk. Ha Ön még nem tudja, miről van szó, akkor az csak azt jelentheti, hogy borzasztóan kevés időt tölt internetböngészéssel. A lényeg az, hogy ezek a bizonyos gyűjtőoldalak kapcsolatban állnak a hotelekkel, apartmanokkal és a wellness fürdőkkel is, hazai és külföldi viszonylatban egyaránt.

Csakis olyan ajánlatok kerülnek fel ezekre a weboldalakra, amelyek igen jelentős kedvezményekkel kerülnek meghirdetésre, azonban azt tudnia kell, hogy a szálláshelyadók sem most jöttek le a falvédőről, és a nagy árengedményt különféle szolgáltatásokkal való kiegészítésekkel kompenzálják. Így, ha kiszámolná, akkor rájöhetne arra, hogy az áresés nem is lesz annyira nagymértékű. A wellness fürdők ily módon sok ezernyi turistát csalogatnak magukhoz, viszont azt is okvetlenül le kell tisztázni, hogy, amiket kínálnak, azoknak maximálisan eleget is tesznek. Az esetek túlnyomó többségében a vendégek elégedettséggel távoznak a turnusok lejárta után. Ha még nem választott idén a wellness fürdők közül egyetlen alkalomra sem, akkor éppen itt az ideje. Az interneten rendkívül színes kínálattal találkozhat, válogasson hát kedvére, de ne feledje figyelembe venni a feláras részeket is, hiszen azokat még hozzá kell számolnia a feltüntetett alapárhoz!

Kategóriák

  • Hotelek
  • Külföldi szállások
  • Külföldi utazás
  • Külföldi szállodák
  • Pihenés – Szórakozás
  • Utazás
  • Utazási tanácsok

Legutóbbi bejegyzések

  • WPC kerítés és öntözőrendszer Budaörs
  • Fogselyem helyes használata és cirkónium korona
  • Munkaszerződés kötelező elemei és ügyvédi munkadíj
  • Aknés bőr kezelése és legjobb hajhullás elleni sampon nőknek
  • Kemény matrac 140×200 és matrac 140×190

Címkék

akciós nyaralás külföldön akciós utazás belföldi nyaralás bőrönd Goodyear gyogymasszazscentrum Gyógymasszázs Centrum görög utazás használt számítógép hotelek kertész tanfolyam kiakpcsolódás kirándulás koncertek könyvelés körutazások külföldi nyaralás külföldi szállodák külföldi szállások külföldi utak külföldi utazás Last Minute Last Minute nyaralás last minute utak nyaralás nyaralás 2018 nyaralás külföldön OKJ oktatás olcsó szállások szelídgesztenyefa szállodák szállás szállások számítógép szélvédő színvonalas tanfolyam szórakozás távkönyvelés utak utazás utazási tanácsok utazások wellness wellness hotelek wellness szállodák
©2025 Utazás Webring | Design: Newspaperly WordPress Theme