Skip to content

Utazás Webring

Hurrá, utazunk!

Menu
  • Kapcsolat
Menu

Batánovics Lili az x faktor második döntőjében

Posted on 2013-10-25
Batánovics Lili az X-Faktorban
Batánovics Lili az X-Faktorban

Az a szerény lány, akit még a válogatón láthattunk eltűnt, hiszen a lány kategóriában levő versenyző magabiztosan állt a színpadra ismét. Batánovics Lili az x faktor lány versenyzője meggyőző produkciót nyújtott a második döntő adásában is. A lány számos jó kritikát kapott, hiszen kiváló táncbetéttel fűszerezett dalt adott elő, amiben megmutathatta, hogy egy dundi lány is lehet szexi. Batánovics Lili az x faktor versenyzőjének mentora számos tanácsot adott a versenyzőnek, hogy miként nyújthatna jó produkciót. Az ének gyakorlása mellett nagy hangsúlyt fektettek a felkészülés alatt a táncra is. Batánovics Lili az x faktor versenyzője magabiztosan halad elő a versenyben, hiszen ismét nem kellett párbajoznia. A következő adásban a szenvedély kap szerepet, ahol újabb kiváló produkciót láthatunk majd a versenyzőtől. A vasárnapi döntésben kiderül, hogy a lány ismét mehet tovább párbaj nélkül, vagy meg kell küzdenie az egyik versenytársával, hogy folytathassa a versenyt. A lány kiváló hangi adottságokkal rendelkezik, ezért érdemes figyelni a produkcióit.

Kategóriák

  • Hotelek
  • Külföldi szállások
  • Külföldi utazás
  • Külföldi szállodák
  • Pihenés – Szórakozás
  • Utazás
  • Utazási tanácsok

Legutóbbi bejegyzések

  • Professzionális videógyártás Komáromi Barnabással
  • Öko tex standard 100 anyagok a Szakatex méteráru nagykernél
  • Hogyan javítható a talaj pH értéke a Mátra Brikett lignittel?
  • Eljegyzési gyűrű White & Black ékszer Budapest kínálatában
  • Egyedi napló vásárlás Czink Ibolya Beatrix műhelyéből

Címkék

akciós nyaralás külföldön akciós utazás belföldi nyaralás bőrönd Goodyear gyogymasszazscentrum Gyógymasszázs Centrum görög utazás használt számítógép hotelek kertész tanfolyam kiakpcsolódás kirándulás koncertek könyvelés körutazások külföldi nyaralás külföldi szállodák külföldi szállások külföldi utak külföldi utazás Last Minute Last Minute nyaralás last minute utak nyaralás nyaralás 2018 nyaralás külföldön OKJ oktatás olcsó szállások szelídgesztenyefa szállodák szállás szállások számítógép szélvédő színvonalas tanfolyam szórakozás távkönyvelés utak utazás utazási tanácsok utazások wellness wellness hotelek wellness szállodák
©2025 Utazás Webring | Design: Newspaperly WordPress Theme